Szent Márton-napi lámpásfelvonulás

Az idei évben rendhagyó módon az iskola udvarán került megrendezésre az óvodás családokkal közös Szent Márton-napi lámpásfelvonulás.
A meghitt, családias hangulatú programon nagy örömünkre szinte valamennyi család részt vett. Ahogy minden évben, most is a Halacska csoportos gyermekek lámpástáncát követően, közös énekléssel elindult a lámpásmenet, ahol a gyerekek saját készítésű lámpásaikkal, családjaikkal, jó hangulatban vonultak. A felvonulást követően közös agapéval zárult a délután. A szülők lelkes közreműködésével és segítségével készültek el a libazsíros, lila hagymás kenyerek, valamint a hidegben különösen jól eső meleg tea, amellyel minden résztvevőt megvendégeltünk. A jókedvű beszélgetések, és az együttlét öröme igazi közösségi összetartást teremtett ezen a novemberi délutánon.
Köszönjük minden résztvevőnek, hogy jelenlétükkel, mosolyukkal és segítő hozzáállásukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez!

