Szent Margit Ciszterci Kollégium 

Szülőknek – rövid tájékoztatás a kortárs bántalmazás kezelési eljárásrendjéről

Tisztelt Szülők!

A Szent Margit Ciszterci Iskolaközpont Kollégiuma fontosnak tartja, hogy minden diák biztonságban, elfogadó közösségben élhesse kollégiumi mindennapjait. Ezért figyelmet fordítunk a kortárs bántalmazás megelőzésére, felismerésére és megszüntetésére.

Fontos különbséget tenni a diákok között előforduló konfliktus és a kortárs bántalmazás között. Bántalmazásról akkor beszélünk, ha valaki ismétlődően és szándékosan árt egy másik diáknak, aki a kialakult erőfölény miatt nehezen tudja megvédeni magát. Ez történhet fizikailag, szóban, a közösségi kapcsolatokon keresztül – például kiközösítéssel vagy lejáratással –, illetve az interneten is.

Kérjük, erősítsék meg gyermekükben, hogy ha bántalmazást tapasztal – akár érintettként, akár szemtanúként –, kérjen segítséget és jelezze a történteket. A segítségkérés nem árulkodás: fontos lépés ahhoz, hogy mindenki biztonságban legyen.

Jelzést tehet a diák, a szülő vagy törvényes képviselő, valamint az intézmény munkatársa. A jelzéshez nem szükséges bizonyítani, hogy bántalmazás történt; a helyzetet az intézmény a jelzés nyomán vizsgálja meg.

Írhatnak a gyermekvedelem@szentmargitpecs.hu címre, vagy fordulhatnak bármelyik kollégiumi nevelőtanárhoz, mentorhoz, kollégiumi igazgatóhoz, illetve az intézmény főigazgatójához.

A jelzés beérkezése után az intézmény megvizsgálja a helyzetet, és megteszi a szükséges lépéseket. Az érintett diákokkal támogató, külön beszélgetésekre kerülhet sor. A folyamat során a bántalmazást elszenvedő diák biztonsága és jólléte elsődleges.

A cél a bántalmazás megszüntetése, a felelősségvállalás elősegítése és annak követése, hogy a helyzet rendeződjön. A szülőket az érintettségnek és a gyermek biztonságának megfelelően tájékoztatjuk.

Kérjük, támogassák gyermeküket abban, hogy merjen segítséget kérni, álljon ki társai mellett, és jelezze, ha őt vagy mást bántanak. Közös célunk, hogy a kollégiumban minden diák tudja: nincs egyedül, és számíthat a felnőttek segítségére.