Árpád-házi Szent Margit (1242–1270) IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci hercegnő leánya volt. Szülei- hálából, amiért Magyarország megmenekült a tatárjárás pusztításától – még születése előtt Istennek ajánlották fel őt. Margit ennek megfelelően már gyermekként kolostorba került, és egész életét Istennek, valamint embertársainak szentelte.

A mai Margit-szigeten (akkori nevén: Nyulak szigete) lévő domonkos kolostorban élt, ahol mély hitben, alázatban és szeretetben szolgált. Tudatosan lemondott a királyi rang kényelméről és a házasságról, hogy teljesen az imádságnak, a betegek ápolásának, a szegények segítésének és a kolostori közösség szolgálatának éljen. Egyszerűsége, önmegtagadása és tiszta szíve miatt már életében szentként tekintettek rá. 1943-ban avatták hivatalosan is szentté.

Szent Margit példát mutat számunkra hitből fakadó elkötelezettségben, önzetlen szolgálatban és abban a szeretetben, amellyel mások felé fordult. Élete azt üzeni: a valódi értékek nem a külsőségekben, hanem a belső tisztaságban és a másokért vállalt áldozatban rejlenek.

Életének alapszabálya ma is irányt mutat: "Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni." Katolikus intézményünk számára Szent Margit nemcsak névadó, hanem lelki iránytű is: arra tanít, hogyan élhetünk hitelesen, másokat segítve, Isten szeretetében.