Jelentkezés 

A jelentkezés menete:

Hangszerbemutató:

Minden év tavaszán, márciusban tartunk az általános iskola első évfolyamos tanulóinak hangszerbemutatót, ahol a hangszerek mellett tanárinkkal is megismerkedhetnek. 

Szülői tájékoztató:

Ezt követően (emailben küldünk értesítést) van egy szülői tájékoztató, ahol legkisebb növendékeink rövid bemutatóját követően, részletes információkat kaphatnak a képzésről.

Felvételi

A hangszerbemutatók után elektronikus levélben kapnak a szülők google kérdőívet, melyen a gyermekük által választani kívánt hangszereket – kötelező kettőt – kell megjelölni.

A felvételi időpontját az osztályfőnökökkel egyeztetjük, általában ének órán, délelőtt tartjuk. A felvételire egy kis dallal, népdallal, gyerekdallal kell készülni.

Az általános zenei képességeket a szolfézstanárok végzik – itt kell elénekelni a dalocskát, ritmustapsolás, és hang visszaéneklés feladatok vannak. Ezt követően a kiválasztott hangszeres tanárokhoz is ellátogatnak a gyerekek, ahol kipróbálják a hangszereket, illetve felmérjük az adott instrumentumra való alkalmatosságot is.

Értesítés a felvételről:

Az adott év tanrendjétől függően – előzetes tájékoztatás szerint - április vége, május eleje. Az eredményeket elektronikus levélben kapják meg, és a zeneiskolai faliújságon is közzétesszük. Fellebbezésre természetesen van lehetőség, tanári kapacitástól függően igyekszünk minden kívánalomnak megfelelni.