„LÉPJ! - Légy Pécs Jövője” pályázat
"Az esemény/rendezvény/program Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával valósul meg "LÉPJ! - Légy Pécs Jövője" pályázat keretében.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy iskolánk a Pécs Megyei Jogú VárosÖnkormányzataáltal 2o19 nyarán kiírt Lépj!-Légy Pécs jövője című pályázaton 5oo.ooo forintot nyert el.
A pályázat célja az volt, hogy támogassa és elősegítse a pécsi általános- és középiskolák fenntartható életmód gyakorlati megvalósításával kapcsolatos fejlesztéseit, programjait.
Ennek szellemében a várostól elnyert összeget arra használtuk, hogy a meglevő elavult fénycsövek és izzók egy részét lecseréljük energiatakarékos csövekre és izzókra. A megvalósításra a 2o19/2o-as tanév tavaszi időszakában került sor főleg az iskola azon területein, ahol a fényforrások nagyobb igénybevételnek vannak kitéve /folyosók, mosdók/. A beruházástól azt reméljük, hogy az csökkenti az intézmény energiafelhasználását, hiszen a felszerelésre került Led-es csövek és izzók nemcsak kevesebbet fogyasztanak, hanem hosszabb élettartammal is rendelkeznek, mint hagyományos megfelelőik.
Nagy örömmel fogadtuk a pályázat lehetőségét, hiszen így a már meglevő a fenntartható fejlődés érdekében tett lépéseink / szelektív hulladékgyűjtés, tematikus tanórák, programok/ mellett újabb területen sikerült közelebb kerülnünk ahhoz, hogy környezetbarát iskola lehessünk.